Szertartás Húsvét Vígiliáján
Elsőáldozók ünnepe
Liliomszentelés Szt. Antal napján
Kirándulás Pannonhalmán
Templombúcsú
Kórustalálkozó Hatvanban
Pásztorjáték 2017.

2008.év hírei

Új egyházi év kezdődik

Advent első vasárnapjával november 30-án megkezdődik az új egyházi év. A katolikus templomokban és családi otthonokban egyaránt elhelyezik az adventi koszorút, és a karácsonyt megelőző négy vasárnap, vagy már előző este, mindig eggyel több gyertyát gyújtanak. A gyertyagyújtást közös énekkel, szentírási szakaszok felolvasásával és közös imádsággal végzik.

A katolikus templomokban ebben az időszakban nem díszítik virággal az oltárt, az orgona csak az énekek kíséretére szorítkozik, a miséző pap viola színű miseruhát használ (a harmadik, az ún. gaudete - vagy örvendező - vasárnapon lehetséges a rózsaszín). Az advent eredete a 4. századig nyúlik vissza. Régi szokás templomainkban, hogy az adventi hétköznapokon hajnali, úgynevezett roráte misét mondanak.

Az adventben a keresztény ember Krisztus születésének ünnepére készül, de egyben Krisztus világvégi eljövetelére is. A népi jámborság megnyilvánulásai az adventi koszorú mellett a karácsony előtti betlehemezés és a keresztény családok közös Szent Család-járása. Amíg a betlehemezés a karácsony eseményeit mondja el, addig a Szent Család-járás inkább a felkészülés ájtatossága a családi otthonokban.

Ebben az időben sokszor felhangzik a csodálatos gregorián himnusz: Rorate, coeli desuper, et nubes pluant justum - Harmatozzatok, egek onnan felülről, és a felhők hozzák az Igazat.

 

HorgonyBazilika rangot kap a máriabesnyői kegytemplom

Őszentsége XVI. Benedek Pápa az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció 2008. május 2-án kelt Határozatával a Máriabesnyői Kegytemplomot Basilica Minor rangra emelte. Az ünnepélyes kihirdetésre 2008. szeptember 7-én vasárnap, Kisboldogasszony ünnepén kerül sor. A kihirdetést és az ünnepi szentmisét Julius Janus nuncius Úr fogja végezni.

SZOMBAT
16.00 zarándokok fogadása
18.00 Rózsafüzér
19.00 Ünnepi vigília szentmise és gyertyás körmenet
22.00 Keresztút
23.00 Szentégimádás
24.00 Temetői áhítat

VASÁRNAP
07.00 Zarándokok fogadása
09.00 Rózsafüzér
10.00 Ünnepi főpapi szentmise körmenettel
és a Basilica Minor dekrétum kihirdetése.
Főcelebráns: Julius Janus apostoli nuncius

A Szentbeszédet dr. Beer Miklós Megyéspüspök Úr tartja.
14.00 Loretói litánia, zarándokok búcsúzása

HÉTFŐ
Szentmisék: 9 ó, 1 11 ó, 18 ó

A kétszintes barokk kegytemplom és a kolostorépület az országban egyedülálló. A besnyői kápolnát, az alsó- és felsőtemplomot, valamint a kapucinus szerzetesek részére épített kolostort gróf Grassalkovich Antal és felesége alapította 1761-1771 között. Az altemplom családi sírboltjában található a számukra művészi módon megalkotott hatalmas márvány szarkofág.

A felső templomban helyezték el a Loretoi Mária-szobor fekete cédrusfából faragott másolatát, melyet a kapucinus szerzetesek gyalogosan hoztak el Loretoból. Az ország legkisebb kegyszobra (11cm magas, 4cm széles) Máriabesnyőt híres búcsújáró hellyé tette. A kegyszobor megtalálása csodás körülmények között történt. (További információ a bucsujaras.hu honlapon olvasható.)

Hazánkban a máriabesnyői kegytemplom a 16. kis bazilika, a rangot legutóbb Szent Erzsébet szülővárosának, Sárospataknak a plébániatemploma nyerte el az Árpád-házi királylány születésének 800. évfordulója alkalmából megtartott jubileumi évben.

Az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció 1989. november 9-én kelt dokumentuma szerint a kis bazilikák kötelességei a következők:

A basilica minorban liturgikus feladattal megbízott csoportok, ismeretterjesztő speciális kurzusok, találkozó-sorozatok és más hasonló kezdeményezések által mozdítsák elő a hívők liturgikus képzését. Ezek között kapjon kiemelkedő helyet a pápa és a Szentszék dokumentumainak tanulmányozása és népszerűsítése, főként azoké, amelyek a szent liturgiára vonatkoznak. Nagy gondot fordítsanak a liturgikus év szertartásainak előkészítésére és lebonyolítására, különösen az adventi, karácsonyi, nagyböjti és húsvéti időben. Nagy odaadással hirdessék Isten Igéjét a homíliák és a rendkívüli prédikációk alkalmával. Mozdítsák elő a hívők tevékeny részvételét az Eukarisztia és a zsolozsma ünneplésében, főleg a reggeli és az esti dicséret imádkozásával. Ezen kívül gyakorolhatják a hiteles népi jámborság formáit. A napot, amelyen nyilvánosan bejelentik, hogy a templomnak az Apostoli Szentszék a bazilika címet adományozta, készítsék elő és ünnepeljék meg megfelelő prédikációkkal, ima-virrasztásokkal, és más szertartásokkal, a cím ünnepélyes kihirdetését megelőző és követő napokban.

 

HorgonyFeszületáldás

Hatvan határában, a Csányba illetve Jászberénybe vezető út elágazásánál 1920 óta állt egy feszület. Néhány évvel ezelőtt, a tehermentesítő út építése során el kellett mozdítani helyéről. A település nem mondott le a csaknem 100 éves vallási jelképről, ám azt a szakemberek szerint már nem lehetett eredeti állapotában visszahelyezni.
Tóth László csányi lakos hívta fel Érsek Zsolt országgyűlési képviselő figyelmét a feszület megrongálódására. Ennek nyomán elindult a folyamat, amelynek keretében a népies stílusú Corpus és kereszt a Colas Eger Zrt. támogatásával, az Antik Kft kivitelezésében és az egykori feszületgondnok, Végh Ferenc közreműködésével elkészült.
A megrongálódott helyére került új feszületet 2008. március 30-án Koza József prépost atya és Somodi János horti kanonok szentelte fel.

HorgonyA Biblia Isten szerelmes levele -
Galgamenti Ifjúsági Találkozó a gödöllői Szent Háromság Templomban

2008. február 23-án idén először találkozott Galgamente ifjúsága: többek között az isaszegi, csömöri, bagi, és természetesen a hatvani fiatalok fogadták el a házigazda gödöllőiek meghívását és töltöttek el egy napot az újonnan épült és szentelt Szent Háromság Templomban és Közösségi Házban.
A zárómise "multimédiás" prédikációjában Farkas László atya, az Egyházmegye ifjúsági referense a Bibliáról tartott kivetítőn szemléltetett előadást. Mondanivalójának lényege, úgy olvassuk a Bibliát mint egy szerelmes levelet; Isten személyesen nekem írt levelét. Szólt a magyar fordításokról és tanácsokat adott az értelmes olvasáshoz. Addig olvassuk, míg szívünkbe nem hatol mondanivalója.

HorgonyA BŰNBÁNATI NAPOK

1249. kán. -- Isteni törvény folytán minden krisztushívô köteles a maga
módján bűnbánatot tartani; hogy azonban mindnyájan egyesüljenek
valamilyen közös bűnbánattartásban, bűnbánati napok vannak elôírva;
ezeken a krisztushívôk különösen is törôdjenek az imádsággal,
gyakorolják a vallásosság és a segítô szeretet cselekedeteit,
végezzenek önmegtagadásokat, sajátos kötelezettségeiket hűségesebben
teljesítve és fôként megtartva a böjtöt és a hústilalmat az itt
következô kánonok szerint.

1250. kán. -- Bűnbánati napok és idôk az egész egyházban az év összes
péntekjei és a nagybôjt ideje.

1251. kán. -- A húsevéstôl vagy a püspöki konferencia elôírásai szerint
más eledeltôl való tartózkodás az év minden péntekjén kötelezô, hacsak
egybe nem esnek egy fôünnepek közé tartozó nappal; hústilalmat és
böjtöt kell tartani hamvazószerdán és nagypénteken, Urunk Jézus
Krisztus szenvedésének és halálának napján.

1252. kán. -- A hústilalom kötelezi azokat, akik tizennegyedik
életévüket betöltötték; a böjt pedig az összes nagykorúakat kötelezi
hatvanadik életévük megkezdéséig. A lelkipásztoroknak és a szülôknek
legyen azonban gondja arra, hogy a bűnbánat valódi értelmére
megtanítsák azokat is, akik fiatal koruk miatt nem kötelesek a böjtre
és a hústilalomra.

HorgonySzent Sebestyén napja- a város fogadalmi napja, 2008. január 20.

Hatvan város fogadalmi ünnepén, 2008. január 20-án Varga Lajos s.püspök úr celebrált szentmisét a Szent Adalbert templomban.

A megjelent ünneplők előtt Koza József atya köszöntőjében a hősiesség erényéről szólt. Krisztus után 288-ban a Diocletianus féle kerestény üldöztetés idején hős volt Szent Sebestyén, mert vállalta hitét, nem tagadta meg azt, ezért vértanú halált szenvedett. Vannak-e még ma hősök?

A püspök atya szentbeszédében először életünk értelméről szólt. Hitünk alapja, hogy elfogadjuk, hogy életünknek van természeti és természet fölötti része.Így gondolkoztak az 1740. január 20-ig tartó nagy pestis-járvány hírmondóként megmaradt túlélői is, mert fogadalomból szobrot emeltek. "Hálából emelte a piacon a hatvani nép a három személyű Egyisten, a Boldogságos Szűz Mária, és Xavéri Szent Ferenc, Szent Rókus, Szent Rozália, főleg pedig Szent Sebestyén tiszteletére, hálaadásul, hogy megszabadította a veszedelmes pestistől, és hogy a jövőben az ilyen rossztól védje meg. 1740. május 30." Ez a szöveg volt olvasható az eredeti emlékművön.

Szent Sebestyént, mint keresztényt üldözték. A Római Birodalom vége felé, mikor a pogányság volt a császárok hite, nem fogadták el a keresztényeket, ezért üldözték őket. A Római Birodalom mégis elbukott, mint azóta is a történelem folyamán eltűntek azok a rendszerek, amelyek megtagadták Istent. A kommunista időben üldözték hitéért Meszlényi Zoltán püspököt is, városunk szülöttét. Miért vállalható az üldöztetés? Mert alapja a szeretetből fakadó áldozathozatal. Áldozatot hozhatunk a szenvedőkért, a gyengébbekért a vízben fuldoklóért. Ennek teljesítése a hősiesség erényének gyakorlása. Kérjük Jézust, hogy adjon hitet, erőt a hősiesség gyakorlására a mindennapokban!

A mise a Szent Sebestyén szobor előtti imával és a Meszlényi emléktábla koszorúzásával ért véget.

HorgonyBiblia éve - Beer Miklós püspök Újhatvanban, 2008. január 13-án

A Bibliát Szent Ágoston szavaival ajánlotta a hívők figyelmébe: "vedd és olvasd"! Igen, a "Könyvek könyvét" Krisztus testéhez hasonlóan kell magunkhoz vennünk, mert a Biblia az Isteni ige teste. Kerüljön hát méltó helyre mindennapjainkban, hogy erőt adjon küzdelmeinkben és biztatást csüggedésünkben!
A látogatás alkalmából szóba került a templom felújítás évének meghirdetése. A püspökatya elsősorban a bennünk élő Krisztus "felöltöztetésének" fontosságáról beszélt és biztatta a híveket az adakozásra. Biztosan mondhatjuk, hogy Isten jólelkűségét nem lehet fölülmúlni.
A mise végén a Biblia évének alkalmából a testvéregyházak lelkészei szóltak a hívekhez, majd a Bibliák megáldására került sor.
Ebből az alkalomból "Megáldva a Biblia éve alkalmából 2008."feliratú pecsét kerül a könyvekbe.