HIRDETÉS, 2018.november 18.

Ma évközi 33. vasárnap van. A Püspöki Konferencia körlevele Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepére ITT olvasható!

November 19 – én (hétfőn) ÁRPÁD – HÁZI SZENT ERZSÉBETRŐL,  november  21 – én (szerdán) SZŰZ MÁRIA bemutatásáról, november  22 – én (csütörtökön) SZENT CECÍLIÁRÓL , november  24 – én (szombaton)  A  VIETNAMI VÉRTANÚKRÓL emlékezünk meg.

Csütörtök este 17 órától SZENTSÉGIMÁDÁS, ZSOLOZSMA lesz (az 1. hét zsolozsmáját imádkozzuk), majd SZENTMISÉT tartunk. Imádkozzunk együtt, és adjunk hálát Istennek!

November 17- én, a szombat esti szentmisén, Erzsébet kenyereket szenteltünk. Az elmúlt évhez hasonlóan, a kenyerek a templom két mellékoltárához vannak kitéve. A kitett kenyerek elvihetők.  Az ott lévő adománykosárba tegyék a helyi Karitásznak szánt adományaitokat. Váltsák ki ezeket a kenyereket, hogy a Karitász részére tudjunk egy kis anyagi segítséget nyújtani és ebből tudjanak élelmiszert venni a szegényeknek, karácsonyra. Kérjük nagylelkű adományaikat. Adakozzunk jó szívvel a szegények javára!

Ezen kívül ma minden szentmisén, mi is csatlakozunk még az országos gyűjtéshez is, a szegények részére. Tehát a perselyadományt is a szegények megsegítésére kérjük!

 A jövő vasárnap az egyházi év utolsó vasárnapja, Krisztus Király vasárnapja lesz. 

Az Eucharisztikus Kongresszusra készülve, a Krisztus Király vasárnapja előtti szombaton, november 24 - én világméretű Szentségimádás lesz.  Az Imacsoport vezetésével mi is belekapcsolódunk a Szentségimádásba du. 17 órától – 17:45 óráig.

 Szentmiséket lehet már íratni a 2019. évre.

Kedves Testvérek! Köszönjük azoknak, akik ebben az évben eddig nagylelkűen adakoztak, és köszönjük azoknak is, akik már kifizették az egyházi hozzájárulásukat! Sajnos, még nagyon sokan nem fizették ki az idei egyházi hozzájárulásukat. Tisztelettel kérjük azokat, akik eddig elfeledkeztek a befizetésről, szíveskedjenek rendezni! Köszönjük!

Isten éltesse közösségünk minden tagját, aki ma, vagy a héten fogja ünnepelni születés, vagy névnapját!    Isten áldását és jó egészséget kívánunk nekik!