In memoriam Pálos Frigyes

„Zerus domus tuae comedit me...”
„Mert emészt a buzgóság házadért,…” (Zsolt 68,10)

Pálos Frigyes atya gyászjelentése

1947. június 22-én részesültem az egyházi rend szentségében. Visszatekintve úgy tetszik, a Gondviselés vezette az egész életemet. Mécs László Aranyos kicsikém című versének első sorai bevésődtek emlékezetembe: "Hiszek a véletlenben, mely megett / Isten nevet..."

Első állomáshelyem Pestújhely volt, majd Kecskemétre helyeztek. Ott szembekerültem az egyházügyi hivatal vezetőjével, Prantner Józseffel: a helyi papok nem vettek részt a békepapi gyűlésen, mert lebeszéltem őket. Hatvanba helyeztek, majd Ceglédre, később Vácra.

1960-ban a nógrádi Tereskére kerültem, ahol tizennyolc évig voltam plébános. Büntetésnek szánták, de akik ártani akartak az egyháznak, végül is nem tehettek mást, mint amit a Gondviselő megengedett nekik. A kezdetektől érdeklődtem az egyházművészet iránt. Életem első "nagy műve" is oda kötődik: a templom helyreállítása és a Szent László-freskó felfedezése. Közben arra is adódott lehetőség, hogy művészettörténeti diplomát szerezzek.

1978-ban Hatvanba kerültem, ahol másfél év múlva megkaptam. Huszonhat évet töltöttem ott, s közben a püspökség egyházművészeti ügyeit is intéztem. 1994-ben rám bízták a váci székesegyházi kincstár és egyházi gyűjtemény igazgatását, amelyet nyugdíjasként is ellátok.

Gyémántmisém napján az evangélium éppen a Gondviselésről szól, s én ezért szeretnék hálát adni. A misére készült szentképemen ezért ez a mondat áll: "Mindenért legyen Istennek hála."

Amikor pappá szentelnek bennünket, a püspök a kezébe fogja a kezünket, és megkérdezi: ígérsz-e nekem és törvényes utódaimnak tiszteletet és engedelmességet. Ez nem esett nehezemre egy életen át. Jézus gyermekkoráról Szent Lukács ezt írta: "...engedelmeskedett nekik." Jézus engedelmes volt egészen a kereszthalálig. S ez az alapja papi életünknek is: engedelmesség és szolgálat.

(Megjelent Az Új ember 2007. június 24-i számában)