Kattintás a nagyobb képért!

 

A 10 éves évforduló alkalmából adott koncert felvétele:

 

10 éve már!

Ha valaki most azt kérdezné tőlem, hogyan is kezdődött, pontos választ nem adhatnék neki.

Nem jutnának eszembe hangzatos mondatok.

Mert ahogyan történt, egészen mindennapi. Csak leírhatatlan.

 

Megyünk az úton, lépkedünk, s azután egyszerre történik valami.

Nem tudjuk tetten érni a pillanatot, ami megfoghatatlan, de a következő lépésnél valahogy tágabb térbe jutunk.

Ebben a térben már minden csak szín. Hang és fény. Érzés. Illat.

Minden csak dallam.

Dallam, ami folytonosan változó, mégis ugyanaz marad.

 

Szeretlek, Uram!

Előtted állok! A Tiéd vagyok. Annyira kell, hogy elmondjam Neked!

A magam módján. A hangon, amelyet Tőled kaptam. Azt remélem, szívesen hallgatod…

S már hallom, hogy körülöttem mások is mondják. Beszélnek a közös nyelven.

Többen… egyre többen.

Mindannyian más hangon.

Mégis… honnan a harmónia?

 

S már lelkünkből szól a költő szava:

 

 „Én is mennék, mennék,

   Énekelni mennék,

   Nagyok között kis Jézusért

   Minden szépet tennék.

 

   Új csizmám a sárban

   Százszor bepiszkolnám,

   Csak az Úrnak szerelmemet

   Szépen igazolnám.”

 

Hát megpróbálom ezt tenni, Uram!

 

S elérkezik az ősz. A 2002-es év októbere.

A vasárnapi szentmise után az Atya hirdeti új, fiatal, lelkes kántorunk kérését, szép tervét:

 

A kántor úr szeretné életre hívni a régóta szunnyadó templomi énekkart.

Szeretettel vár minden kedves hívet, aki magában kedvet érez a kórusénekléshez.

Mindenkit, aki szívesen dicsérné énekkel az Istent.

A jelentkezők neme, kora, zenei előképzettsége nem meghatározott.

Kottaolvasási ismeret nem feltétel.

Azután az első próbán kiderül: nem is akadály…

 

Hát itt vagyok. Előtted állok! Kérlek, hadd mondjam el Neked!

Engedd meg, Uram!

 

És megteszem:

 

„ Isten-dicséretre

  Mégiscsak kiállok,

  De boldogok a pásztorok

  S a három királyok.”

 

 

A mai nap, bár a mi ünnepünk, nem magunkat ünnepeljük. Sokkal inkább hálaadás ez Neked minden ajándékodért, az elmúlt 10 évért, minden támogatónkért, hallgatóinkért, karnagyunkért, a közösségért, egymásért.

 

Tíz éve már!

 

Azt mondják, ez kötelesség.

Szolgálat.

Szeretném is, ha így lenne! Ha valóban szolgálhatnálak, Uram!

Mégsem így érzem.

 

Mert Téged együtt, énekkel dicsérni számomra ajándék.

Uram.

(A  visszaemlékezés elhangzott a 2012. november 17-i ünnepi hangversenyen.)