VILÁGOSSÁG    és   ÉLET

2006. Úrnapja


A kenyér a földi élet feltétele, mindennapi eledelünk, szükségünk van
rá. A Miatyánkban ezt is kérjük. A kenyérre való ráutaltságunk
vitathatatlan. Eldobni bűn. Ez utóbbi megállapításnak nem csak a
szűkös, háborús esztendők idején volt létjogosultsága, hanem ma is.
Valahányszor édesanyám megszeli a kenyeret, mindig keresztet rajzol
annak aljára. A kenyér nem önmagáért van, szinte várja, hogy
megszeljék, kettévágják és megtörjék. De van egy másik éhség is.
Éhezzük a szeretetet. Nélküle elképzelhetetlen az élet. Van, aki az
életet éhezi és próbálja mindennel megtölteni, csakhogy az élet
éhségét csak Jézus elégítheti ki.
 „Én vagyok az életnek kenyere” (János 6,35)
Jézus „én vagyok” igéje a legtömörebben mondja el nekünk, hogy
kicsoda Ő a mi számunkra. Jézus bemutatkozik. Bemutatkozásában
egyfelől arról biztosít, hogy Ő itt van, jelen van, velünk van. Ő nem egy
kitalált személy, hanem élő, jelenlevő valóság. Azt mondja el, hogy
miként akar jelen lenni az életünkben.
Miért küzdünk annyit az életben? Hát az életért, a megmaradásért, a
kenyérért. Melyik kenyérért?  Jézus azt mondja: „Én vagyok az élet
kenyere...” Kizárólag én, senki más. Én vagyok az élet.
Jézus azt ígéri, hogy Vele az Atyához érkezünk és örök életünk lesz. Ő
azért mondja el, hogy miként szeretne jelen lenni az életünkben, hogy
bizalommal jöjjünk hozzá.
Ő az élet kenyere. Igen, Jézus úgy mutatkozik be, mint aki egyedül
képes csillapítani éhségünket, szomjúságunkat, az igaz, értelmes élet
utáni vágyunkat. Reá van szükségünk.
A zsoltáríró azt mondja: „ízleljétek – és lássátok mily jó az Úr.” Ő
a „Kenyér” azért szállott alá a mennyből, hogy a kezünkbe vehessük,
ehessük és befogadhassuk.
Tudod, mit jelent az élet kenyerét enni? A közmondás szerint: „Halál
ellen nincs orvosság.” Jézus éppen ennek az ellenkezőjét mondja: van
orvosság a halál ellen, mert aki eszi az én testemet, örökké él!  Milyen
jó, hogy van olyan hely, ahol  megterítve áll előttünk a „szeretet
asztala”, rajta az élet eledele és itala. Jézus a vendéglátó kínálja
kegyelmének ajándékait, bűneink bocsánatát és az örök életet.
Milyen sok napjainkban a közönyös ember. Rezdületlenül mennek el
mások mellett. Érzéketlenné váltak egymás iránt, de Isten iránt is. Még
a hívő embert is megkísérti az érdektelenség, a megszokottság. Amikor
megszokottá lesz az igehirdetés, az imádkozás, a szentáldozás. Látunk
sok  érdektelen, közönyös, önmagával betelt embert., akik nem
vágyakoznak Jézus után és nem éhezik Őt.  A lelkileg éhes hívő,
áldozatkész ember, aki nem sajnálja az időt, vállalja a lelki javakért a
testi fáradozást is. Régebben hosszú utat kellett megtenni a környező
falvakból, településekből, hogy a szentmisén részt vehessenek. Ma
amikor mindenütt van templom, hiányzik az áldozatkészség. Más
eledelre vágynak az emberek. Pedig csak az egyetlen eledel, Jézus
teheti teljessé, boldogabbá az életet. A Kenyér és Jézus szavai, együtt
teszi emberré az embert és életté az ember életét. Aki hetekig,
hónapokig, sőt évekig kibírja Jézus nélkül, aki nem éhezi és
szomjúhozza Őt, annál valami nagy baj van. Akik viszont Jézushoz
jönnek, tapasztalják, hogy Őt nem lehetett megunni. Aki az Ő
közelében van, az nem veszi észre az idő múlását, nem tekintget
oldalra, nem izeg – mozog. 
Jézus jelen van, a szíve aggódik, a keze, ott van az emberiség lüktető
szívén, amelyből sokszor panaszok, vágyak és szükségek jönnek elő.
Jézus tud és akar segíteni rajtunk.
Elosztotta azt, ami volt. Saját életét is odaadta a mi bűneinkért. A
megterített oltáron levő szent Kenyér is erre emlékeztetnek bennünket.
Az élet kenyere, Krisztus, a felülről jövő áldás.
Ez Krisztus csodája! Akit Ő vendégel meg, akinek önmagát kínálja, az
nem a lét minimum alatt él, hanem a teljesség egészét birtokolja:
kenyérben is, örömben is, bűnbocsánatban is és üdvösségben is.
Jézusnak mindig fontos volt az ember, ahogy ma is. Sokszor állt oda a
kétségbeesett, reménytelen, csüggedt emberek mellé, hogy bátorítsa,
erősítse őket, de Ő annál sokkal többet hozott és kínál, mint amit
igényelnek tőle. Ő az elveszített életet hozta vissza, és tette mindenki
számára hozzáférhetővé már itt a földön. Ő önmagát kínálja fel
mindenkinek, mert Ő mérhetetlenül több, mint ajándékainak az
összessége. Ezért terelgeti az emberek figyelmét mindig a testről a
lélekre, a múlandóról az örökkévalóra, az Ő ajándékairól önmagára.


Mekkora szeretet, hogy az Isten, Jézusban ennyire közel jöjjön, hogy
ennyire egy legyen az emberrel. Túl közel jött az Isten. Ezért az a
gyors menekülés Tőle. Igen, félünk ettől, hogy ennyire szeret, ennyire
kiszolgáltatja nekünk magát, mert akkor mi is kiszolgáltatottá válunk
ezáltal Őneki. Mindannyian ismerjük a gazdag ifjú történetét, aki
vágyott az örök életre, mégis félt. Miért? Mert csak azt hallotta meg,
hogy mit kell elhagynia az örök életért, és azt nem látta meg, hogy mit
kap cserébe. Isten, ennél többet, hogy ilyen tökéletes egységre jut
velünk, nem adhat.  Úgy tűnik, hogy mi is félünk ettől a mély egységtől.
Pedig csak el kellene fogadni ezt a végtelen nagy ajándékot és
ünnepelni, örülni kellene Jézusnak. De mi ehelyett pontosan tudjuk,
hogy mi lenne a jobb számunkra. Az a baj, hogy mindig csak
horizontálisan tekintünk körbe és vertikálisan talán, ha bajban
vagyunk.
Ha vertikálisan tudok szemlélődni, akkor meghallom őt és érzem a
jelenlétét, és attól kezdve egyre jobban fogok vágyni rá. Ez a belső
találkozás fog éltetni és boldogítani. Isten egészen egyszerűen mindig
jelen van, csak mi nem vagyunk jelen az ő számára.
Ezt az önmagával való szoros, személyes kapcsolatot szemlélteti Jézus
az evés képével. Egy kicsit drasztikusnak tűnik, de ha belegondolunk,
roppant szemléletes kép, hogy igazában az lesz velem eggyé, amit
megettem. Ami szétválaszthatatlanul eggyé válik velünk, azzal
csakugyan azonosulunk az tart életben. Jézust enni, ez azt jelenti,
hogy vele bensőleg azonosulunk, vele lelkileg igazán eggyé forrunk,
szétválaszthatatlanul élünk. Nem úgy, hogy hol egy vagyok vele, hol
nem.
Jézust enni azt jelenti: Őt vállalni. Akárhol jelenünk meg, vele együtt
jelenünk meg. Ez azt is jelenti: ha Őt szidják, minket is szidnak. Jézust
enni azt jelenti, hogy az Ő életerői is belénk áradnak. Aki ezt a
kenyeret eszi - mondja - az énáltalam él. Ahogy a táplálék éltet,
életben tart, munkaképessé tesz, úgy a Krisztussal való közösség adja
az új életet, amely elvehetetlen, amely örök.  Olyan valóságosan adja
nekünk önmagát, az Ő életét, az Ő erejét, mint amilyen valóságosan az
ember megfogja az ételt, a szájába teszi, megeszi, és az eggyé válik
vele. Azért nem pusztulunk el, mert eszünk. Van nekünk ilyen igazi
közösségünk az élő Krisztussal mint a hozzánk legközelebb állóval?
Van olyan meghitt, olyan őszinte, olyan magától értetődő kapcsolatunk,
mint azzal az emberrel, akit nagyon szeretünk? Aki nem úgy jön
Jézushoz, hogy meg akar változni, arra mondja a Szentírás, hogy
méltatlanul veszi Jézus testét.
Ha nem szeretne minket bűnös embereket, akkor nem vállalt volna fel
minket. De annyira szeret, hogy az utolsó vacsorán gondoskodott arról
már előre, hogy erőforrásként jelen maradjon számunkra. Jézus
kiszolgáltatja magát egy falat emberi ételben, a kenyérben.  Teljesen
ránk bízza magát. Igen. Ugyanaz a test függ a kereszten, hal meg és
támad fel, amelyiket nekünk ad a kenyérben. Jézus feltámadt, él és itt
van köztünk, valóságosan jelen van. Vele élünk. Értünk és velünk van.
Szelíden, hív mindenkit: ,,Tedd ide ujjadat és nézd kezeimet; nyújtsd ki
kezedet és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő!" (Jn 20,
27)
Nem hagyott minket magunkra, sőt, kézzel fogható valóságban jelen
van és elérhető a hívő ember számára a földgolyó minden pontján az
Oltáriszentségben. ,,A világban megpróbáltatások érnek titeket, de
bízzatok, én legyőztem a világot." (Jn 16,33) – mondja Jézus, és az
Atyához vezető úton saját testével táplál minket, és reményt
sugároz: ,,Én vagyok az élet kenyere. Ha valaki ebből a kenyérből
eszik, örökké él.." (Jn 6, 48-51) A Jézussal való belső találkozás éltet és
boldogít. A találkozás lehetősége nyitva áll minden ember előtt. Isten
egészen egyszerűen mindig jelen van, csak mi nem vagyunk jelen az ő
számára.
Az Oltáriszentségben valóságosan jelenlévő Jézus vár rám, értem van
itt. Hív és mindig kész önmagát adni, kiszolgáltatni nekem. Sőt,
barátjának tekint, és tiszteletben tartja azt, hogy mikor szeretnék
közeledni hozzá. Soha nem válik senkinek a terhére. Szabadon
választhatom őt, aki az életét adta barátaiért. Rá kell döbbennem,
hogy ő itt a kicsi fehér kenyérben és a pohár borban él, és testestől-
lelkestől jelen van. Ne áldozzak csak rutinból, megszokásból. Minden
alkalom emlékeztessen, hogy a legjobb és legönzetlenebb barátommal
találkozom. Próbáljak meg úgy részt venni, mint egyszeri és
megismételhetetlen találkozáson. Hiszen az is. Minden szentáldozás
személyes találkozás. A szentmise minden egyes része erre készít fel
minket.
A kenyér és a bor testté - vérré változtatása legnagyobb csoda a
világon. Nem kell más csodákra várakoznunk. Ő elég nekünk. "Aki eszi
az én testemet és issza az én véremet, annak örök élete van" (Jn 6,54)
Köszönjük Jézusunk, hogy szent Testeddel éltetsz minket.
Talán a földön a kenyér az egyetlen olyan táplálék, amelyet nem lehet
megunni.
A kenyér végigkísér minket az első falattól kezdve az utolsó falatig.
Kísérjen minket is életutunkon Jézus, az élet kenyere.